Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Zsolnay Vendégház

hu

Labor - Interaktív Varázstér

A Zsolnay Kulturális Negyedben található Labor – Interaktív Varázstér várja az érdeklődőket a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában.

Öveges József álma, a "csodák palotája", Pécsett is megnyitotta kapuit.

A kiállított eszközökhöz nyúlni kötelező!

A természettudományok – s azokon belül is elsősorban a fizika – felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt, aki sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, s "megérinthetik a tudományt". Öveges József ezt a képzeletbeli házat a Csodák Palotájának nevezte.

Halála után 14 évvel, 1993 májusában indult el a Csodák Palotája Interaktív Tudományos Játszóház az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) szervezésében Budapesten. Azóta Debrecenben, Egerben, Szombathelyen, Győrben, Szegeden is szerveztek kisebb-nagyobb interaktív természettudományos játszóházat.

A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének munkatársai, az általános- és középiskolák fizikatanárai régóta dédelgették a gondolatot, hogy Pécsen is létrehoznak egyet. A megvalósuláshoz Janszky József akadémikus és Sebestyén Zoltán fizikatanár adományaival 2007-ben létrehoztuk a Csodák Pécsi Palotája Alapítványt. A kurátorok a pécsi egyetem, az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, a Pécsi Akadémiai Bizottság, a Pécs önkormányzatának kulturális vezetése és a Paksi Atomerőmű meghatározó személyiségei biztosítják a széleskörű szakmai hátteret.

2008-ban Sebestyén Zoltán, Rátz Tanár Úr Életműdíjas fizikatanár a Pécs 2010 civil kezdeményezések pályázatán díjat nyert a "Csodák Pécsi Palotája" pályázatával.

Ezt követően a város kulturális, oktatási vezetésével kerestük a helyet, a működési kereteket. A döntő lökést a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósulása hozta.

A Zsolnay Kulturális Negyed rekonstrukciójának tervezésekor adta magát lehetséges színhelyként a Zsolnay-gyár régi – nagyfeszültségű porcelán szigetelőket tesztelő – laboratóriuma. Itt néhány évig a "Labor" néven ismert civil művészeti csoport működtette sikeresen a Labor Kísérleti Kultúrteret.

A helyszín megtalálását követően végül a Zsolnay Labor Interaktív Játszóház Projekt elindult, és a Zsolnay Örökségkezelő támogatásával testben és/vagy lélekben ifjú szakemberek 2011 végére elkészítették, összeállították az első 30 kísérleti eszközt, játékot.

Jó szórakozást, jó tanulást kívánnak az alkotók:

Kaposvári Ferenc, Kiss Mátyás, Makkai Géza, Mérő András, Sánta Imre, Sebestyén Zoltán, Szász János, Told Roland

 

További információ

Támogatók